A Kárpát-medence őskori halászatára vonatkozó régészeti állattani adatok hiányát gyakran a nem megfelelő gyűjtési módszerekkel magyarázzák. A halcsontok törékenységük és kis méretük miatt észrevétlenek maradhatnak a kézi gyűjtés során, az így létrehozott leletegyüttesek aránytalanul jobban képviselik a nagy állatfajokat. Cikkünk a Duna jobb partján fekvő Százhalombatta-Földvár bronzkori tell lelőhelyéről egy évtizeden keresztül vett talajmintákban talált állatmaradványok elemzésén alapul. A 20 × 20 m-es feltárási területen véletlenszerűen kiválasztott oszlopokban vett 10 l-es minták flotálása után maradt nehéz frakció állattani leleteit vizsgáltuk. Tanulmányunk alapfeltétele a mintavételi módszer következetes kidolgozása volt. Oszlopmintákat vizsgáltunk, amelyek egymás fölötti, in situ állapotokat rögzítenek. A halcsontleletek mennyiségének összehasonlítása a feltárt felület ezen részei között elengedhetetlenné vált annak megértéséhez, hogyan és miként járulnak a leletgyűjtés módszerei az őskori halászat jobb megértéséhez. Elemzésünk eredményei szerint a finom feltárás rendszertanilag nehezebbenmeghatározható, de mennyiségileg jobban értékelhető adatokkal szolgál. Emiatt kevésbé a korabeli halfauna értékelésére alkalmas, mint inkább a halfeldolgozás és -fogyasztás térbeli szabályszerűségeinek hiteles rekonstrukciójára. A nehéz frakcióban azonosítható halmaradványok jól tükrözik a teljes állattani anyagban korábban talált halmaradványok alapján körvonalazott képet. A halak étkezési szerepe csekély volt, az alkalomszerű halászat a tavaszi és nyári hónapokban lehetett a legintenzívebb. Ez egybeeshetett a halak kültéri fogyasztásával, amit a nehéz frakcióból kinyert halcsontok térbeli eloszlása is megerősít a lelőhelyen.